E-mail Nyomtatás PDF
A pünkösdi hosszú hétvége előtt mintegy 173 érdeklődő volt kíváncsi arra, hogy mivel szolgál a Lean Est rendezvénysorozat „lean office” tematikája köré szerveződött programja. Ezzel a létszámmal az eddigi legnagyobb Lean Est nyitotta kapuit május 29-én. A Lean Est-ek 2008 szeptemberében indultak országos körútra, ez alkalommal a Budapesti Corvinus Egyetem fogadta a látogatókat. A csodálatos előadóterem és a technika biztosításáért külön köszönet illeti az Egyetemet!

A program délután fél ötkor kezdődött ugyan, de már egy órával korábban megérkeztek az első látogatók. Ennek köszönhetően volt mód az előzetes beszélgetésekre, ismerkedésre. A büfé körül kisebb csoportok alakultak ki, akik egy kávé mellett vidáman várták a kezdést. Ezúttal orvosok, banki dolgozók, egyetemi alkalmazottak és hallgatók is nagy számban megjelentek, hisz a lean menedzsment adminisztratív közegben való alkalmazása számukra több újat és tanulnivalót jelenthetett.

A rendezvény megnyitójában Tömpe László – a LeanCenter alapítója – rámutatott, hogy a válság hatására elindult létszámépítés egy határon túl már komoly veszélyt rejt magában. A kiút jelen helyzetben az innovatív termékek piacra dobásán múlik, melyhez szükség van képzett, motivált kollégákra a cégnél. Innovatív termék valamint szolgáltatás, veszteségmentes gyártás és működés a túlélés záloga.

Lean menedzsment az egészségügyben?

Jenei István, a Corvinus Egyetem oktatója előadásában kiemelte, hogy a lean (karcsú) menedzsment a termelés mellett, a szolgáltatások terén, ezen belül is az egészségügyben ugyanolyan jól alkalmazható. A folyamatokban rejlő veszteségek kiküszöbölésével hatékonyabb betegellátás működhet. Egy non-profit gyógyászati központ, egy profitorientált orvosi központ sürgősségi osztálya, valamint egy önkormányzati kórház sebészeti osztályának példáján keresztül érzékeltette, hogy a leggyakrabban és legsikeresebben alkalmazható lean eszközök közé tartozik például az 5S, a VSM. A lean egészségügyi bevezetésével kapcsolatban a tapasztalatok közül kiemelte, hogy a módszer rövidtávú költségcsökkentésre ezen a téren sem alkalmazható, a dolgozók bevonása, valamint a vezetők meggyőzése az egészségügyben is a lean működés alfája és omegája.




A TEQUA TÜV Akadémia részéről György T. Péter és Dr. Papp László a folyamatfejlesztés fontosságáról és módszereiről beszélt. A látogatók kimerítő elemzést hallhattak az egyes eszközök és módszerek (teknős diagram, SIPOC, VSM, DMAIC, FMEA..) alkalmazását illetően. Szolgáltatói példán keresztül bemutatták a hiba-, mód- és hatáselemzés (FMEA) eredményeként készült akcióterv néhány intézkedését is.

Hogyan lesznek a folyamatok kiváló minőségűek?

Szalánczi Ferenc, a Budapest Bank részéről előadásában a banki folyamatok ügyfélközpontú fejlesztéseiről és a szervezet megfelelő működéséről beszélt. Példákon keresztül alátámasztotta, hogy a lean általánosan ismert és alkalmazott eszközei (VSM, 5S, action workout, jidoka, takt time analízis, spagetti diagram, muda-muri-mura, vizuális menedzsment, A3 riportok, sztenderd munka…) a banki folyamatokban is helyet kapnak. Egy személyi kölcsön felvétele folyamatának elemzésén keresztül mutatta be, miként sikerült például az átfutási időt 79%-al, a műveleti időt pedig 6%-al csökkenteni.





A szakmai fórum végén egy interaktív beszélgetés során a folyamatok megfelelőségét elemezte a hallgatóság az előadókkal közösen. A rendezvény záró akkordja egy sorsolás volt, melyen a szerencsések a LeanCenter és a TEQUA TÜV Akadémia kedvezményeit nyerték meg.


Képgaléria
Lean Est 001
Lean Est 001 Lean Est 001

 

 

Letölthető előadások:

 

 

   
   

 

 



Pár vélemény a Lean Estről kért visszajelzésekből:

Felkészült előadók, kiváló moderátor, hasznos információk.

Jó, hogy létezik ez a szakmai találkozó.

Eddig mind a három rendezvényen részt vettem, a színvonal láthatóan egyre jobb. Gratulálok, csak így tovább.

Megfelelő az előadóterem, jól hallhatóak és láthatóak az előadások.

Nagyon jó alkalom volt, voltak benne érdekességek és némi újdonság is…

Jól szervezett volt. Örülök, hogy térítésmentes volt, sok esetben éppen a költségek miatt nem tudok részt venni az előadásokon, konferenciákon.

Tetszett a fórum (záró esemény). Nem volt olyan kötött, igazi kis brainstorming.

Jól szervezett, igényes környezetben…

Jól felépített, megszervezett előadásokat hallottam.

Szervezésében és lebonyolításában is hibátlan volt.

Jó kezdeményezésnek tartom az egyetemi helyszínt, sokkal kötetlenebb, hétköznapibb, mint egy puccos hotelben.

Szakdolgozatomat lean-es támában készítettem, így számomra nagyszerű alkalom volt egy ilyen eseményen részt venni.





Címkék: Fórum | kaizen | konferencia | lean | Lean Est | találkozó | Toyota