A képzés célja, hogy olyan ismereteket adjon át a termelésben dolgozó munkatársaknak, melyre építve a szervezet TPM rendszerének működése és fejlesztése biztosítható lesz. A TPM pilléreinek felelős koordinátoraként a résztvevők a jövőben képesek lesznek a TPM teljes körű és hatékony összefogására, az üzemi hatékonyságcélok elérésének támogatására.
A TPM (Total Maintenance Management) részletes belső világába vezeti el a képzésen résztvevő érdeklődőket a tematika, párhuzamot mutatva a lean és a TPM közt, feltárva a közös pontokat és a TPM-ben hangsúlyos elemeket. A képzés során rámutatunk arra is, hogy milyen siker- illetve buktató tényezői vannak ennek a rendszernek. A képzés során elemeire bontjuk a TPM-épületet, megvizsgáljuk az alkotópilléreket és azok elemeit, megmutatjuk, miként lehet egy ilyen rendszert az alapoktól kezdve felépíteni, és mik a hatékony rendszer koordináció feltételei, a TPM koordinátor feladatai a szervezetben.

Kiknek szól a képzés?
Gyártósori gépbeállítóknak, műszakvezetőknek, folyamatmérnököknek, gyártástámogató mérnököknek, karbantartó mérnököknek, karbantartási csoportvezetőknek, TPM koordinátoroknak, TPM vezetőknek, termelési csoportvezetőknek, mérnökségi csoportvezetőknek, mérnökségi és termelési közép- és felsővezetőknek, de a szervezeti érintettség miatt HR- és pénzügyi vezetőknek is ajánljuk!

Tematikai elemek:

  • TPM alapok
  • Stratégiai és üzleti terv kapcsolata a TPM rendszerével
  • Az üzemhatékonyság alapvető koncepciói
  • Karbantartási stratégiák
  • A TPM fejlődése
  • A TPM veszteségstruktúrája
  • TPM szervezet felépítése és a szervezeti funkciók
  • Mutatószámok és értelmezésük
  • OEE – Overall Equipment Efficiency
  • Az öntevékeny karbantartás (TPM kártyák, mutatószámok, TPM szintek)
  • A TPM pillérei és építőkövei
  • A kobetsu kaizen elve
  • Vizuális menedzsment és 5S a TPM világában
  • Motiváció és bevonás
  • Csoportalkotás és együttműködés a TPM-ben
  • Nyitott TPM feladatok követése, akciólisták
  • Javaslati rendszer és a TPM kohéziója
  • Vizsgaprezentáció


A képzés időtartama 3 nap.

Maximális csoportlétszám: 10 fő. 

Kérje a fenti képzésről szóló ajánlatunkat az alábbi formalap kitöltésével gyorsan, ingyenesen, kötelezettség nélkül!

 
 

Ha szeretné megtudni miként lesz AUTOMATIKUSAN 20% kedvezményük képzéseinken vagy hogyan vehetnek részt munkatársai egy 91 napos INGYENES Hatékonyságnövelő képzésen, kattintson az alábbi VIP logora!

LeanCenter_VIP tagság

Rólunk mondták

  • Nagyon hasznosnak találtuk a lean képzést, az oktatók szakmai háttere, gyakorlati tapasztalatai, példái tették hitelessé az előadást. Különösen tetszett, hogy a gyakorlati napokon vállaltunk problémáival is foglalkozhattunk, saját példákon keresztül világítottak rá a lényegre. Bár úgy döntöttünk, hogy a bevezetés első lépéseit tanácsadó nélkül tesszük meg, ha később segítségre lesz szükségünk biztosan a LeanCenter-hez fogunk fordulni.

    Videoton Elektro-Plast Kft. - Molnár Violetta/NPI vezető
  • The LeanCenter HU with László Tömpe provided a 3 day lean basic training from May 12-14 at Mercedes-Benz Manufacturing Hungary. Main focus of the training was to give an overview over the development of lean manufacturing and the most important lean tools. The training was supported by shopfloor exercises at the Mercedes site. The training was very successful and gave all internal and external participants a great insight into LEAN.

    I personally would like to thank László Tömpe for providing a highly passionate lean training at our site. László was able to show a deep knowledge and experience in lean manufacturing and as well he convinced with great lean examples from the industrial practice. He is a lean professional with very good communication and training skills and also was able to transfer the lean principles to companies daily business.

    Since it was the third lean event we successfully conducted our partnership is smoothly growing. We are highly recommending László Tömpe and LeanCenter HU.

    Christoph Disch
    Manager MPS-Office
    Mercedes-Benz Manufacturing Hungary

Itt vagyunk

LeanCenter - Működési hatékonyságfejlesztés, folyamatoptimalizálás, interim management, lean tanácsadás, lean képzés, LEAN és TPM audit

LeanCenter.hu - A LEAN szakma központja - © 2013-2017 AURUM Oktatási Központ kft. Minden jog fenntartva.

Lean képzések, amiben jók vagyunk:

Lean menedzsment, 5S, Shopfloor management, Lean office, Lean HR, Kaizen ismeretek, VSM - Értékáram elemzés, SMED - gyors átállások, TPM - Teljes körű hatékony Karbantartás, Lean alkalmazás, Lean navigáció, Lean akadémia, Lean manager, Kaizen moderátor, Kaizen manager, TPM manager, TPM szakértő / TPM expert, Kaizen szakértő / Kaizen expert, Lean szakértő / Lean Expert, Lean implementer, Lean navigátor, Lean auditor, Kaizen moderátor, Lean coach, Lean tanácsadó képzés, 5S alapismeretek, 5S koordinátor, Lean a logisztikában, Lean a minőségirányításban, Lean Green Belt, Lean Black Belt, Lean Six Sigma, Poka-yoke Hibamentes megoldások, Six Sigma Yellow Belt, Six Sigma Green Belt, Six Sigma Black Belt, Six Sigma White Belt, A3 problémamegoldás, Lean office,  Projekt menedzsment, Projekt menedzser, FMEA moderátor, FMEA – Hibamód és hatáselemzés, Ergonómia, Termelésprogramozás, termeléstervezés,  APQP - Minőségtervezés és Control Plan, PPAP - Termék jóváhagyási folyamat (Production Part Approval Process), SPC tréning , MSA - Mérőrendszerek kiértékelése (Measurement System Analysis),Global 8D - Problémamegoldó Training, Problémamegoldó technikák, DOE - Minőségjavító kísérlettervezés, Minőségfejlesztési eszközök, technikák - Seven Quality Tools, Vezetői motivációs tréning, Vezetői kommunikációs tréning, Kommunikációs tréning, Csapatépítő tréning,  Változásmenedzsment, Train the trainer (Trénerképzés), Supply Chain Management, HR Controlling, Hogyan építsünk csapatot?, Interjútechnikák, Asszertív kommunikáció és személyes hatékonyság, Nonverbális kommunikáció / Testbeszéd, Lean, Six Sigma, Folyamatmenedzsment, Kaizen menedzsment tréning, Motivációs képzés

Kapcsolódó kulcsszavak: Lean képzés, Lean Konferencia, Lean Tanácsadás, TQM, minőségmenedzsment, szervezetfejlesztés, folyamatmenedzsment, Balance Score Card, Poka-Yoke, JIT - Just in time, TPM, Six sigma, projektmenedzsment, teljesítménymenedzsment, lean enterprise, lean manufacturing, lean production, lean tools, lean szakmai, lean six, lean services, lean consumption, lean transformation, lean expo, adrenalean, lean est, lean, toyota, ford, Lean termelési rendszer, toyota termelési rendszer, tps, kanban, 5s, smed, poka yoke, jidoka, standard work, egysegesitett munka, berendezés hatékonyság, lean akadémia, működésfejlesztés, Lean,Six Sigma, Folyamatmenedzsment, Kaizen menedzsment tréning, kaizen, lean, TPS, TPM, lean fórum, jidoka, lean portál, lean elemek, lean cikk, lean publikáció, 5S, pareto, 8D, FMEA, SMED, OEE, toyota, lean vsm, value tream mapping, 7 waste, MUDA, MURI, MURA, folyamatos, fejlesztés, adatbázis, gyártósor, lean gyártócella, lean koncepció, gyártósor tervezés, lean cella, lean cell, lean production, flow, áramlás, érték, áram, value, stream, mapping, költség, csökkentés, optimalizálás, tanács, kapcsolat, Poka-Yoke, hülyebiztos, hogyan, módszer, mi a lean, karcsúsított termelés, rugalmas termelés, lean mérnök, lean szakértő, lean szakember, lean közösségi portal, halszálka, ishikawa, diagram, ishikawa diagram, ABC elemzés, lean company, lean gyártás, lean folyamatok, lean folyamat, lean filozófia, lean gondolkodás, lean gyártás, lean office, lean iroda, lean administration, kaizen mérnök, kaizen manager, lean mérnök, lean manager, six sigma ipari mérnök, SMART, OPF, one piece flow, folyamat, kanban kártya, kanban card, demand flow, flow, capacity, takt idő, ciklusidő, ütemidő, lean fejvadász, lean állás, six sigma black belt állás, leanes állás, lean expert állás, lean expert, lean manager, cip kaizen mérnök, lean szakmai közösség, lean szakma, lean fejvadász, lean koordinátor, tpm koordinátor, tpm vezető, lean design, lean line design, work cell, cell design, pull flow, push flow, flow production, húzó termelés, toló termelés, lean mérnök, lean, toyota, lean manufacturing, manufacturing, lean enterprise, lean production, lean business, production, lean production, mgmt, lean experts, lean tools, lean training, lean manufacturing, lean enterprise, production, sigma, training, management, program, lean healthcare, lean tools, lean consumption, lean six, lean training, lean thinking, lean management, sigma training, lean resources, lean administration, lean businesses, lean transformation, lean success, lean consultant, lean learning, lean trainers, lean cég, lean vállalat, lean principles, lean solutions, lean workshops, lean services, manufacturing lean, lean mfg, lean networks, system, lean termelés, lean iroda, lean eszközök, lean support, lean beruházás, lean támogatás, lean szakma, lean web, lean központ, lean enterprise, lean enterprises, lean magyar, magyar lean, lean manager, lean menedzser, lean gyártás, lean kompetenciák, lean kompetencia, lean leírás, lean szöveg, lean oktatás, lean tréning, lean magyarország, lean toyota, toyota módszer, lean tanácsadás, lean pályázat, lean cikk, tps cikk, tps publikáció, tps pdf, lean pdf, lean toyota, lean mérnök, kaizen leader, gemba leader, lean navigator, lean transformation, lean átalakulás, lean szervezet, lean competence, toyota way, lean thinking, lean szemléletmód, toyota rendszer, gyártás, Shigeo, Shingo, Ohno, Taichi, Sakitchi, interim, interim management, lean consulting, lean tanácsadó cégek, lean esettanulmány, lean tanácsadás, lean transformation, lean community, Lean, Lean Termelési Rendszer, TPS, Toyota Termelési Rendszer, Kanban, SMED, 5S, 6S, JIT, Lean production, Lean production system, Toyota production system, lean assessment center, lean ac, lean, kaiaku, kaisen, kan-ban, kaizen management, total management, total productive, total service management, flow kaizen, flow management, lean flow, lean tool, lean toolset, consulting consultancy, productive management,manufacturing lean, lean segédlet, manufacturing videos, lean képzési, lean sigma, lean képzések, lean abc, lean társadalom, lean egészségügy, lean munka, lean állás, lean menedzsment képzés, lean, GINOP, TÁMOP