A szakmai napról

Egy világmárkának számító gyár termelési rendszerébe belelátni, megismerni annak lényegi elemeit minden lean szakember álma. Ez az a lehetőség, amit néhány kiváló szakembernek kínálunk fel! Több olyan lehetőség is adódik szakmai körökben, melynek keretében más cégeknél nyerhetünk betekintést a lean rejtelmeibe, de kevés olyan van, amely igazi értéket jelent. Ez a workshop valóban értékteremtő lesz, hisz a résztvevők nem csupán kapnak, de adnak is valamit. Egymástól tanulva, több azonnali megoldást, ötletet is hazavihet minden résztvevő a szakmai nap végén.

A Nestlé Hungária Kft. büki gyárában szervezett „Lean benchmarking nap” betekintést nyújt a gyár gyártási és folyamatfejlesztési metódusába. A benchmarking nap résztvevői először megismerik a vállalat működését, a gyártási rendszer felépítését,  majd kis csoportokban együttműködve a hatékonyságfejlesztő projektek céljait, eredményeit, valamint külső segítségként ötletekkel is támogatják ezen fejlesztéseket. A workshop délutáni szakaszában a megjelent résztvevők saját vállalatuk legjobb gyakorlatait ismertetik meg egymással, rövid előadások keretében. Ennek megfelelően a részvétel egyik feltétele egy rövid prezentáció megosztása, melyből egy dia a saját vállalatról, 6-10 dia pedig a hozott példákról szól. A helyszínen 3-5 példát mutat be mindenki, a teljes anyag pedig a rendezvény után megosztásra kerül a résztvevők közt.

HA SZERETNE CSATLAKOZNI, JOBB MIELŐBB JELENTKEZNI, MIVEL A LÉTSZÁM LIMITÁLT!

A Lean benchmarking nap felépítése:

  • a termelési rendszer rövid áttekintése
  • gyárbejárás, gyors azonnali visszajelzés a fejlesztési potenciálokról, veszteségekről, észrevételekről
  • Csoportmunkák, lean projektjek megismerése, kis csoportokra bontott munka során
  • lean/TPM/SMED benchmarking megoldások megosztása a résztvevők között
  • beszámolók, tanulságok, kétoldalú kérdések-válaszok

 

A benchmarking nap során az érékáram elemzés módszere lesz a fókuszban.

 

(kép: nestle.hu)

 

A gyárbejárás és szakmai workshop nem minősül kompetencia fejlesztő eseménynek.

A képzés időtartama 1 nap (8 tanóra)

Maximális csoportlétszám: 25 fő.

Irányított lean workshop és vezett gyárbejárás.

Az eseményről nem állítunk ki tanúsítványt.

Jelentkezési lap

Egymás alatt kérjük felsorolni a további résztvevők neveit!

Kérjen ajánlatot kihelyezett képzésre!

Kihelyezett formában igényelnék inkább a képzést?

Kérjük, töltse ki az alábbi képzés igénylő lapot!

Kinek ajánljuk?

Ez is érdekelheti!

Gyakori kérdések, válaszok

Mivel az esemény nem minősül "képzésnek", így nincs bemeneti feltétele.

Nincs felső határ, de kérjük, hogy egy cégtől maximum 5 fő jelentkezzen, hagyjunk helyet másnak is!

Részvételi feltételek:

Az online jelentkezési lap kitöltése és elküldése megrendelésnek minősül. A szakmai napon való részvétel feltétele a teljes részvételi díj előzetes rendezése. A díj tartalmazza a fenti eseményen való részvételt, büfé bekészítést a szünetekben és az ebédet. A díj nem tartalmazza a szállás- és útiköltséget. Szállásáról minden résztvevő maga gondoskodik.

A csoportos kedvezmény minimum 3 fő, egyidejű jelentkezése esetén, azonos számlázási cím esetén érvényes.

A megadott e-mail címre a regisztrációt követően díjbekérőt küldünk. A részvételi díj beérkezését követően a választott számlázási módnak megfelelően juttatjuk el a számlát ugyancsak a regisztrációnál megadott e-mail címre. A számlát módosítani utólagosan nem áll módunkban!

A részvételt költségmentesen lemondani kizárólag írásban lehet (info@leancenter.hu e-mail címen), legkésőbb az eseményt megelőző 7 naptári napig. Hét naptári napon belüli lemondás vagy értesítés nélküli távolmaradás esetén a jelentkező köteles a teljes díjat megtéríteni. Akadályoztatás esetén írásban van mód a résztvevő személyének változtatására. A kedvezmények nem összevonhatók! A rendezvényen tanácsadó vállalkozások munkatársainak jelentkezését nem fogadjuk! A szakmai napokon a helyszínt biztosító vállalatok fenntartják a jogot, hogy a versenytársaiktól érkező jelentkezéseket felülbírálják! Az esemény időpontjának változtatásához való jogunkat fenntartjuk.

X